Magyar szürke szarvasmarha
A magyar szürke szarvasmarha valódi Hungarikum, Magyarország őshonos, törvényileg védett haszonállata. Hatalmas méretével, szépségével jellegzetes, és tiszteletet parancsoló megjelenésével az egész világon széles körben ismert. Különleges hazai büszkeségünk 2015. április 24-én került a Hungarikum Gyűjteménybe.
Honnan ered pontosan a magyar szürke szarvasmarha?
A tudósok napjainkban is kutatják az eredetét, hogy pontosan mely vidékről is származhat, és hogy onnan hogyan került a Kárpát-medencébe. Számos különböző elképzelés létezik, melyek közül szabadon válogathatunk: elképzelhető, hogy a kunok hozták be? Esetleg itt helyben a Kárpát-medencében tenyésztették ki, vagy netán a honfoglaló magyarok hozták be az ősét kalandozásaik során? Még az is lehet, hogy a középkorban háziasították az őstulokból.
Bár a pontos eredete nem bizonyított, az említett elméletek közül mégis az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a szürke szarvasmarha őse a honfoglaló magyarsággal érkezett a Kárpát-medencébe.
A szürkemarha tenyésztés fénykora
Kétség sem fér hozzá, hogy a leggazdagabb saját történelemmel rendelkező hazai állatról van szó. A 15-18. századig hazánk középkori fejlődésének egyik fő mozgatórugója volt, lábon hajtva az ország egyik legjelentősebb exportcikke.
A 14–15. századtól kezdődően Nyugat-Európában jelentősen nőtt iránta a kereslet, így juthatott el egészen Nürnberg, Augsburg, München és Ulm vásáraiba. Húsa igazi különlegességnek számított, épp ezért a nyugat-európai vágóhidakon szeparáltan történt a feldolgozása. A szürke szarvasmarha hús a helyi marha húsának értékén jóval túltett, ezért a német városokban törvény szabályozta, hogy a mészárszékek a magyar gulya érkezése napján csak szürkemarha húst mérhettek ki, ezzel akadályozva meg, hogy silányabb áruval helyettesítsék azt.
A szürkemarha kereskedelem fénykora a 17. századra tehető, amikor is becslések szerint évente mintegy 100.000 állatot exportáltak.
Szürkemarhák a kihalás szélén
A 19. században visszaesett a szürkemarhák iránti lelkesedés, az 1800-as évek végétől kezdődően megindult hazánkban is az intenzív takarmányozású, jobb húsformájú és jobban tejelő szarvasmarhafajták tenyésztése. Ennek következményeképpen a szürke szarvasmarha tenyésztése és exportja is csökkent.
Az ipari forradalmat követő mezőgazdasági gépesítettség kezdetéig a szürkemarhának inkább igásökörként volt meghatározó szerepe a szántóföldek művelésében. Az 1863-as aszály súlyosan ártott a szürkemarha tenyésztésnek, rengeteg állat egyszerűen szomjan pusztult. A veszteség mértékét jól érzékelteti, hogy az állomány soha többé nem nyerte vissza akkori méretét.
A fajta megmentése
Az első világháborút követően a szürkemarhák száma ismét lassú növekedésnek indult Magyarországon. Az intenzív takarmányozású fajtákhoz képest sokkal igénytelenebb ez a külterjes fajta, ezért a háború utáni válsághelyzetben ismét többen kezdtek szürkemarha tenyésztésbe.
Igásállatként azonban a gépesítést követően már soha többé nem volt szükség a magyar szürkére, ezért a második világháború utáni vezetőség már egyáltalán nem tartotta fontosnak a fajtát, és a szövetkezeti átszervezéssel tulajdonképpen aláírta a halálos ítéletét.
Az állomány mindenkori minimumát az 1960-as években érte el. A teljes magyarországi állomány mindössze 3 gulyányira apadt, melyekben összesen 6 bika és 200 tehén volt. Ezen megmaradt gulyák tenyésztői tulajdonképpen a fajta megmentői, hiszen bár az utolsó pillanatban eszméltek, de példaértékű összefogással, sokszor az akkori szabályokkal szemben menő tenyésztői megoldásokkal jócskán sikerült duzzasztaniuk az állományon.
Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete
Az 1991-ben alapított Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete is az akkori gazdák összefogása nyomán jött létre, és azonnal gyors növekedésnek indult: napjainkban már egy országos méretű egyesületről beszélhetünk, amely több száz aktív tagot számlál.
A szürkemarhák viharos története tehát meglehetősen pozitív fordulatot vett. Napjainkban a ’80-as évek fajtamentési erőfeszítéseknek köszönhető állománynövekedéssel azonos mértékben ível felfelé a fajta jelentősége és megbecsültsége is. Mára a szürkemarhát nemzeti értéknek tekintjük, amelynek tenyésztése és fenntartása az egész nemzet közös érdeke.
Fotó: MTI
