A matyó hímzéskultúra
Mezőkövesd, Szentistván és Tard térségében, az Alföld északi részén, az „Matyóföldön” terjedt el ez a különleges hímzéskultúra.
A matyó hímzéskultúra kialakulása
A matyóhímzés kialakulását a 19. század végre tesszük, ez a tarka, szabadrajzú, térkitöltő díszítés jellemzően lakástextileken, valamint vászon- és bőrből készült viseleten jelent meg.
A közel 200 éves múltra visszatekintő hímzéskultúra jellegzetes motívumai közé tartozik a matyórózsa, a szívrózsa, a cserfarózsa, a cipe (cipő), a madár és a macskafark (csigavonal), körök, valamint a virágbimbók. A munkákhoz fekete klott- és fehér vászonanyagot, gyapjú- és gyöngyfonalat használtak.
Az 1800-as évek első évtizedeiben érte el csúcsát, ekkor készültek talán a legmutatósabb darabok. A hivatásos hímzőnők, azaz a matyó „íróasszonyok” közül Kis Jankó Bori a Magyar Népművészet Mestere díjat is elnyerte.
Mi az a matyó rózsa?
2013 – ban a Hungarikumok Gyűjteményébe került matyó népművészet egyik legjellegzetesebb virága, ami a hímzés mellett a bútorfestésben is rendre megjelenik.
A mezőkövesdi motívum mintája a pünkösdi rózsa volt, ebből ered az a tény is, hogy a hímzéskultúra színvilágában a piros a domináns, mellette azonban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a zöld, a kék, a sárga, a lila, valamint a rózsaszín árnyalatai.
A jelenleg is élő hagyomány új stílusú vászonhímzések szín- és formavilága a Mezőkövesden a gazdag szűcshímzések mintavilágára épít. Az 1800-as évek óta a különböző rózsák, tulipánok, bimbók variánsai fokozatosan bővülnek jelen korunkban is.
A matyó hímzés nem csak Magyarországon ismert és elismert: már bemutatkozott többek között Malajziában és Amerikában is, és megjelent az Ország Tojásán, melyet Zsigóné Kati népi iparművész készített, akit Dubajban a világ 5 legjobb tojáskészítője közé választottak.
Képek:
