A magyar vörösbor

Amikor a hatalmas Festetics gróf látta vendégül Ausztria császárnőjét és Magyarország királynőjét Mária Teréziát az ő keszthelyi kastélyában, a császárnő Nyugat-Balatont érintő körútján, a gróf büszkén szolgált fel 300 féle bort, melyek mindegyike az ő szülőhazájából volt való. Nem tudni, hogy hány vörösbor volt ezek között, de az biztosan kijelenthető, hogy néhány olyan vörös borszőlő terem a Dunántúl területén, amit mindenképp érdemes megkóstolni.

Sopron

Sopronban, az Alpok keleti lábainál a bortermő szőlőfajtáknak nagyobb nedvességtartalommal és a kevesebb órányi napfénnyel kell megküzdeniük, mint bárhol máshol az országban. Ennek ellenére viszont a telek kevésbé zordak, köszönhetően a hegyek által nyújtott védelemnek. Ezek a tényezők mindegyike meghatározza a szőlő levének milyenségét. A soproni bor volt az első magyar bor, amely széles körben is ismertté vált Európában, mivel a város, ami egy ősi kereskedelmi útvonal mellett fekszik, közelebb fekszik Bécshez és Pozsonyhoz, mint Budapesthez.

A vörösbortermelés Magyarországon Sopron arisztokrata házainak kőpincéiben vette kezdetét, továbbá ezen a környéken honosították meg először a bortermelésre és kereskedelemre vonatkozó szokásokat és törvényeket. A szerteágazó fenyőág a ház homlokzatánál jelezte, hogy ott eladó bor van, míg az ágakon megjelenő fehér, vagy vörös szalag a bor színére utalt. A zöld szalag a szőlősgazda kertjében felállított szalmakötegen a tavalyi bor eladását jelezte.

Szigorú szabályok voltak (amit nagyon szigorúan be is tartattak) a bor tisztaságára és minőségére vonatkozóan. A soproni kékfrankos egy gránitvörös, testes, savas, félszáraz, aromás bor, kellemes zamattal. Kiválóan társítható füstölt húsokhoz, mivel kihozza azoknak az ízvilágát, kiváltképpen ha a főzés folyamán használjuk fel. Ezen a környéken a szőlőföldeken a babot gyakran a szőlőtőkék közé ültetik, ezért kapták a ponchiter (babtermelő) becenevet a német származású soproni lakosok.

Villány-Siklós

Magyarország legdélebbre fekvő borvidéke ideális feltételeket biztosít a termelésre. Főleg a vörösborok kiemelkedőek: gránitvörös színűek, testes, aromás, félszáraz borok. A Kékfrankos, Oportó és Kadarka a leginkább elterjedt szőlőfajta errefelé, de manapság már a Cabernet és a Merlot is kezd előretörni népszerűségben.

Szekszárd

Szekszárdon hét domb veszi körül, ahol régészeti ásatások kimutatták, hogy a bortermelés ezen a vidéken már több mint kétezer éves múltra tekint vissza. A szerbek, akik Dalmáciából áramlottak be erre a környékre a török fenyegetés elől, magukkal hozták a Kadarkát. Az ebből készült bort vízi úton szállították még Európa legeldugottabb szegleteibe is. A rubinvörös Szekszárdi kadarkának fűszeres illata, valamint kellemesen lágy, selymes íze van. A Szekszárdi bikavért a Kékfrankos, Kékoportó és a Kadarka keverékéből állítják elő.

Liszt Ferenc (1811-86) is  nagy kedvelője volt a szekszárdi kadarkának, emiatt sokszor meg is látogatta a várost. Olyan nagyra tartotta ezt a bort, hogy még IX. Pius pápának is küldött belőle, aki ezt a gesztust levélben köszönte meg a zeneszerzőnek, amiben azt állította, hogy ez az ital tartotta őt egészségesen és jókedvben.