A magyar ostor
Az ostor egy fa nyélből és ráerősített szíjból álló eszköz, mely elsősorban állatok terelésére, illetve fegyverként szolgált. Megfelelően használva jellegzetes csattanó hangot ad ki. Ennek oka, hogy az ostor végén lévő „sudár” 330 m/s, a hangsebesség fölé gyorsul, így egy hangrobbanás keletkezik. Ez volt az első ember alkotta eszköz mely átlépte a hangsebességet.
Fotó: szaszandras.info
Tereléskor elsősorban hangját használták, nem a jószág megütése volt elsődleges célja.
Két alaptípusa van: rövid nyelű, amelyet pásztorok, valamint egy hosszú nyelvű, amelyet a szekerező-kocsizók használtak.
A szekerező, kocsizó „béresostor” egyszerűbb, nyele nemcsak hosszabb, hanem vékonyabb, és a karikással szemben a nyél is hajlékony. A kocsizó ostor szíjból, az ökörhajtó ostor általában kenderkötélből készült.
A karikás ostor
A pásztorok által használt rövid nyelűt nevezik nehéz ostornak, bár legelterjedtebb és szaknyelvi neve a karikás. Utóbbi név onnan származik, hogy e típusú ostort gyakran – bár korántsem általánosan – forgó karikával erősítik a nyeléhez. A karikást leginkább a csikósok használják, mesterségük jelvénye, címere, de más pásztorok is alkalmazzák. A karikás faragással, szíjfonatokkal, pillangókkal díszített.
A nyelet a Dunántúlon leginkább somfából, a Tiszántúlon meggy-, cseresznye- vagy akácfából készítették. Fonáshoz az állatok hasa alján található vékonyabb bőrt használták.
A karikást fonták 6, 8, 12, ritkán 16, 18, sőt 24 és 32 ágból is. Az utóbbiak csak nagyon vékonyra vágott bőrből készülhettek.
Az Alföldön, különösen a Nagykunságban, a Hortobágyon a múlt század vége felé az újabb típusú ostor, a csikósostor terjedt el, amelyet még karikásnak neveznek, amelyről azonban a karikák már elmaradtak.
Fotó: szaszandras.info
A szép ostor a pásztornak nemcsak munkaeszköze hanem dísze, címere is. A hajdúsági csikós akármerre megy, mindig a nyakán hordja. Ha a ménest lóháton őrzi, feje felett forgatva elöl egyet ránt rajta, s az ostor csattan. Azt tartják, hogy a karikástól jobban fél az állat, mint a bottól. A jószágot nem annyira ütik vele, mint inkább pattogtatva, hangos kiáltozással késztetik kellő irányba. A karikást elsősorban az alföldi pásztorok használják, a dunántúliak és a felvidékiek a hosszabb nyelű nehézostort használják.
(További részletek: Magyar Néprajzi Lexikon)
In english: The Hungarian whip
